Ami után körbejártuk a kertet, az idegenvezetőnk beinvitált a vadászházba. Amikor beléptünk, valami hasonló érzés fogott el bennünket mint amikor a Ratatouille című animációs filmben Ego a gasztrokritikus megkóstolja a Lecsót és visszarepíti Öt a gyerekkorába. Mi is visszarepültünk vagy 30 évet. Az összes butor, az összes berendezés és tárgy mind a szocializmusból való és szerintem azóta senki sem tett hozzá semmit. Olyan volt mintha egy múzeumban lennénk. A konyhabútor, az evőeszközök, a lámpák, mind mind minimum 20-30 éves lehet. De őszintén bevallom…. tetszett. Megláttuk benne a fantáziát, már kezdtünk gondolkodni, hogy mit hogy csinálnánk, hogy számunkra otthonossá varázsolhassuk.
Ami nagyon tetszett, hogy nem egy nagy szoba az egész, hanem 25m²-en van egy “nagy szoba”, egy kis szoba, egy wc és konyha is. Sőt az épület harmada alatt még pince is van. Nagyon kis kuckós az egész lak.
Az áram és a víz is be van vezetve, illetve emésztőgödörrel a wc probléma is meg van oldva. A zuhanyzás az egyetlen ami hiányzik, de majd azt is megoldjuk valahogy.
Az idegenvezetés alatt már többször egymásra kacsingattunk az asszonnyal, hogy lássuk mit szól a másik, és nyugvással tudatosodott bennünk, hogy ez tetszik a másiknak is. A beszélgetés végére már a választ is tudtuk, úgy, hogy nem beszéltük meg négy szem közt.
Miben maradtunk?
Megköszöntük az eladónak, hogy körbevezetett bennünket és készségesen elmagyarázott mindent, és finoman odamorzsoltuk neki, hogy komoly szándékaink lennének ezzel a gyöngyszemmel, amennyiben ezzel Ö is egyetért és nekünk adja el.
Úgy búcsúztunk el, hogy megvesszük a telket, de még aznap este visszaszólunk, mert egy ilyen nagy üzletet így illit. Át kellett még beszélnünk nekünk is a szándékainkat, hogy mit szeretnénk, bármennyire tudtuk, hogy ez egy igen jó döntés lenne. Ezekkel a szavakkal hagytuk ott az eladó srácot és felspannolva indultunk a két rohangáló gyerekünkkel a Linához, a mi kis családi autónkhoz. Mellékesen jegyzem meg, hogy a gyerekek végig rohangáltak és fedezték fel a kertet. Látszott rajtuk, hogy ez nekik nagyon tetszik, nagyon élvezik.
Ezzel a két nem-elfáradt gyerekkel a hátsó üléseken indultunk haza. Elkezdtük átbeszélni a látottakat és megosztani a tapasztalásainkat, észrevételeinket egymás között.
Amiért valószínüleg a legjobban aggódott az én kis drágám, az az volt, hogy mi lesz összességében a véleményem. De nem kellett aggódnia, hiszen nekem is nagyon tetszett minden. A kb 45b perces út sem volt elég, hogy kifogyjunk a szavakból és természetesen még aznap jeleztük az eladónak, hogy viszünk mindent!
Gondolom Ö megnyugodott mi meg csak izgatottabbak lettünk.